Finy Petra író, költő

2012.06.27. 14:03

 Finy Petra honlapja: http://www.finypetra.hu/ és blogja: http://finypetra.blogspot.hu/

Finy Petra 1978-ban született Budapesten.

2008 óta kilenc nagysikerű gyerekkönyvvet írt.

Első felnőtt könyve a 2006-ban megjelent Histeria grandiflora című verseskötet.

 
1978-ban született.

Iskolái:
1996-2000 ELTE TFK francia-magyar szak
2001-2002 Krea Környezettervező Iskola tervezőgrafika szak

Publikációi: 
1998. A ködszemű (rövidpróza)
1999. Emlékemény (prózatöredék)
2006. Histera grandiflora (ver- seskönyv)
2008. Lámpalány meséi (mesekönyv)
2009. Tesó-ügy (mesekönyv)
2009. A fehér hercegnő és az aranysárkány (mesekönyv)
2009. Mati és a hollókirály (mese)
2009. Az ovi-ügy (mesekönyv)
2009. Gréta garbója (verseskönyv)
2010. Aranysityak (antológia)
2010. A doki-ügy (mesekönyv)
2010. Azurro (mesekönyv)

Finy Petra

.SZERKESZTÉS ALATT

 

Finy Petra 1978-ban született Budapesten. A mese átszőtte az életét, és egyáltalán nem lepődött meg, ha varázslatos dolgok történtek meg vele. Ő úgy gondolta, hogy ezeket a csodálatos dolgokat mindenki látja, mindenki megéli őket. De rá kellett jönnie, hogy ez nem igaz. Mikor elkezdett mesélni másoknak ezekről a káprázatos lényekről a legtöbb ember úgy hallgatta, mintha még sosem hallott volna ilyenekről, sosem látta volna őket. Úgy érezte, hogy meséire szüksége van mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek. Kedves történeteivel nem csak a gyerekeket kápráztatja el, hanem a felnőtteket is.

Könyvei:

  • Lámpalány meséi (2010)
  • Az ovi-ügy (2009)
  • A tesó-ügy (2009)
  • A doki-ügy (2010)
  • A fehér hercegnő és az arany sárkány
  • Gréta gardróbja – versek óvodásoknak (2009)
  • Bögreúr meséi (2010)
  • Azurro (2010)
  • Histeria grandiflora vagyis ha az elme bimbóként kibomlik (2005)
  • Autómesék – mai mesemondóktól (2010)
  • Fenyőlegenda – Finy Petra fordítása, eredeti szerző: Chapeau Thirrey

Ajánló:

Az ovi-ügy: Emma egy kislány, aki most megy óvodába. Elmeséli nekünk, hogy milyen is volt először ott lenni, milyen nehéz volt elválni az anyukájától s, hogy nem értette, miért kell neki odamenni. Mesél az óvó néniről, a dadusról, a társairól. Emma elmeséli az óvodába járás örömeit, bánatait. Egy könnyed írás gyerekeknek, felnőtteknek.

A tesó-ügy: „A tesó azt eszi, amit anyukád, anélkül, hogy beleharapna a szendvicsébe vagy beleinna a tejébe.” Emma ebben a kis könyvben elmeséli, hogy ő hogyan élte meg kistestvére születését. Ezt a kis könyvet olvashatja szülő, nagytestvér, kistestvér, bárki a családban. Tanulságos lehet mindenkinek. Noha én magam nem éltem át ezt, olyan mintha mégis átéltem volna. Reális képet mutat a helyzetről.

A doki-ügy: „A fénykép nagyon érdekes, olyan mintha egy űrlény keze lenne, vagy űrlányé!” Ismét Emma mesél nekünk. Most azt mondja el, hogy egy gyermek milyen dokikhoz járhat. Elmeséli, hogy ő mi miatt ment és milyen dokihoz, és hogy ott milyen furcsaságok történtek.

A fehér hercegnő és az arany sárkány: „Eljössz velem egy másik helyre? A Száműzöttek Országába?” A történet egy kínai hercegnőről szól, aki nem illik a saját világába. Még kínainak is túl fehér, s egyetlen kérőnek sem kell. Egy barátja van csak, egy sárkány, aki felajánlja neki, hogy elviszi egy másik országba.

Bögreúr meséi: „Hoztam neked egy kis folyékony csirkét! Ugye, örülsz?” Bögreúr egy bögre, aki sok-sok mesét tud. Kis barátja, Rufusz Rafael, aki életre kelti, sokszor nem szeretne megenni valamilyen ételt. De Bögreúrnak mindig van egy-egy odaillő meséje, amitől megváltozik Rufusz Rafael véleménye.

 

 

NAVIGÁTOR - gyerekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv

 

 

forrás: Lackfi János honlapja: http://www.lackfi-janos.hu/index.php?id=130
FINY PETRA
 
Lackfi János: TANULJUNK GYEREKÜL!
Finy Petra verseiről
 
Finy Petra költészete nagyon új és nagyon ősi. Van-e egyszerre frissebb és barbárabb kijelentés annál, hogy „bemutatkozás helyett mondjuk szerintem / a másikat megszagolni kéne inkább”? De hát nem ott tartunk lassan, hogy a kutyákhoz hasonlóan ki-ki vizeletével jelöli ki territóriuma határait? Fontos itt a „mondjuk szerintem” is. Alanyi líra ez, nézőpontja szimpatikusan esendő. Bizonytalankodik, határozatlankodik, esetlenkedik: emberkedik. Félig-meddig gyerekemberkedik, ugyanis gyerekhang csendül, gyermekszemmel látunk a sorok rendjében, mintha fiatal erdő nyílegyenes fasorai közt járkálnánk. Egészen pontosan olyan felnőttről van itt szó, aki anyanyelvi szinten beszél gyerekül, e számunkra már idegen nyelven, s kezdőknek és haladóknak is készséggel indít bármilyen szintű nyelvtanfolyamot. Megtanul s megtanít tudományos igénnyel szürcsölni, láblóbálni, bandzsítani, üveggolyót gurítani: véresen komolytalanul okítja a komolytalanság művészetét.
Mindezek a nyelvi és nyelven túli gesztusok az önfeledtség régióiba röpítenek bennünket, hempergő, öntudatlan világba, ahol a köznapi tárgyak életre kelnek, egy-egy megszokott mozdulatunkra, szokásunkra pedig hirtelen éles fény vetül, s különös képzettársítások révén (így például egy fotel és egy tüdő szusszanásának összehasonlításával) felfedezhetjük benne a rendkívülit, az egyedit, a megismételhetetlent. Finy balerinai (avagy gordiuszi) könnyedséggel old meg olyan feladatokat, amelyekbe sokak költői bicskája beletört már. Képes naivan tűnődő szerelmes verset írni, és akad elegendő elgondolkodtató hasonlata a kedves jellemzésére („definiálására”, ahogy matekos kedvességgel fogalmaz), illetve kellő öniróniája is a verstárgytól való távolság megőrzéséhez, a szenvedély viszonylagossá, számunkra (ama szerelemben részt nem vevők számára) is felfoghatóvá tételéhez: „a kés hangja, ha selymet vág / fűrészpor a talpad alatt, / legördülő márványgolyó a gerincemen, / egy maréknyi üvegszilánk gyertyafénynél, / rézkilincs a bársonyfüggönyön, / ajkaimra pattanó tollpihe, / fekete sakktábla sok-sok lóval”. Szép haszontalanság tehát a kedves léte, nagyon érzékletes, káprázatosan egyszerű és minden érzékünket épp egyszerűségével elkápráztató ingerhullám, olyan evidens, mint a tenger, amely játszi kedvvel felemeli, szinte érzéki öleléssel cipelgeti, majd egy könnyed mozdulattal a parti sziklákhoz csapja a belé szerelmes fürdőzőt.
Finy Petra roppant veszélyes játékot űz. Szinte áttetsző költészetének „elméleti” alaptételei, miszerint a gyermeki látás felforgatja a felnőttek jól kiegyensúlyozott világát, nem tiszteli annak törvényeit, s így rádöbbent annak visszásságaira, képmutatásaira, mára közhellyé vált. A huszadik század, kezdve a szürrealistákon, alaposan lerágta ezt a csontot: a gyermekközpontú (világ)szemlélet ma gagyi nevelési tanácsadók és rémes amerikai komédiák sokasága által szajkózott, sulykolt teória. Divatosak az infantilis felnőttek, akik „a tökéletes szimmetriát útálják”, a „temetéseken táncolnak”, „üveggolyót néznek TV helyett”, vagy akiknek „a kockás papír börtön”. Igen ám, de Finy Petra azt is megérzi, hogy ez a divatba jött, fogyasztóivá porciózott szemlélet még mindig nem vagy nem egészségesen hatja át a társadalmat. Érzékenység helyett csupán affektált majomkodásra futja, ha egyáltalán, s a „lazára” mázolt felszín alatt ugyanaz a buta felnőttgőg búvik meg, amely olyannyira megkeserítette a II. világháború alatt vagy előtt születettek gyerekkorát. Költőnk ezt a meszes páncélt bombázza fura kijelentéseivel, mégpedig nem elvi-elméleti megállapítások segítségével, hanem elsősorban a fogalmiság béklyójából dzsinn-módra kiröppenő képekkel. Szófukar apostola ő azoknak, akik „világosban gyertyákat gyújtanak”, „a tüsszentést imádják”, „cigarettafüsttel rajzolnak” vagy „zsíros szájjal csókolóznak”. Nem egyszerűen a fogyasztói társadalmat fensőbbséges értelmiségi pozícióból kritizáló kibic-kórushoz csatlakozik: a haszontalan, a „nem profitorientált” tevékenységek népszerűsítőjeként mindig újabb és újabb váratlanságokkal ajándékoz meg. Megállapításait sokszor jó érzékkel a századelős avantgárd lírikusai, elsősorban Apollinaire által feltalált, lineárisan halmozó szerkezetekbe rendezi, így fokozva a „szervezetlenség”, az azonos értékű elemek egymás mellé helyezettségének hatását.
Ez a költészet derűsen gyermeki, ám vígsága korántsem jelent súlytalan, üres vidámkodást. Tudomása van az élet árnyasabb oldaláról, főként a (titkolt) fájdalmakról, a „könnyekkel besózott” sültekről, tüdőből kiröppenő sóhajokról. A vers-én olykor „magát tépi ki magából / s bekeni sebét sóval”, vagy megkéri az öngyilkosokat, halkan ugorjanak, ne zavarják a halak nyugalmát. Máshol ijedten kérdezi, ki imádkozik világunk elfeledett részleteiért, s ki az imádkozókért. Látszólagos könnyedsége tehát (indokolt) metafizikai nyugtalanságba csap át, anélkül, hogy tiszta szólamai közé hamis, felnőttes, moralizáló hangokat keverne.
 
 
 
Hidegbaj
 
 A felnőttekkel az a baj, hogy sokat hidegeskednek.
Főleg nyáron, amikor rettenő hőség van,
És a galambok is legszívesebben
Egy tollfosztó keze-ügyébe kerülnének,
Mert már egészen elfáradtak a sok lépegetésben,
És szinte lehúzza őket a tollkabát,
Hiába gombolják ki,
Megsülnek,
Vagy amikor annyira meleg van,
Hogy a csokoládé már a papírjában elolvad,
Ezért gyorsan be kell dobni a mélyhűtőbe,
Ott meg viccesre dermed,
És utána nem lehet kicsomagolni,
Anya meg leáll veszekedni,
Na jó, néha leül veszekedni, ha nagyon fáradt,
Hogy köpjem ki az alufóliát,
Nekikezd hidegeskedni egy ilyen apróságon,
Arra nem is gondol,
Hogy milyen bonyolult hűtőből kivett csokit
Szakszerűen elemészteni,
Hogy jusson is, meg ne is maradjon,
Ő se csinálná jobban,
Csak azért mert 39-es lába,
És fenn bír maradni éjfélig,
Tele lenne biztos alufóliával a foga,
Bár az már így is tele van,
Hátul minden foga ezüst,
Nézegette a múltkor a tükörben őket,
Pont, mint ahogy én szoktam lesni,
Hogy most már kipotyog-e az, ami eddig lötyögött,
Vagy csak egyszerűen lenyeltem, és már rég kiesett,
De az is lehet, hogy véletlenül kitüsszentettem az orromon keresztül,
Szóval nem tudom, minek hozza az emberre a hidegbajt,
A nyár kellős közepén,
Amikor egy kis hűvösnek éppen örülni kellene,
És nem kiabálni miatta.
 
 
Lent a Dunna-parton
 
Mindig csak itt a büdös kocsik között mászkálunk Anyával,
Meg a kemény betonon, esetleg a buborékos aszfalton,
De az csak nyáron pukkadós puklis, így azt sem élvezem,
Mennyivel jobb lenne valami puha dolgon
Sétálni, mint például a Dunna-parton,
Halottam a Nagymama szomszédjától,
A Tekla nénitől, akinek olyan pici kutyája van,
Mint az én felhúzhatós tacskóm,
Csak az nem tacskó, hanem nyihaha,
Nem viccelek, ilyen fajtájú kutya, és egyáltalán nem ló,
Szóval a Tekla néni a Dunna-partra jár
Ezzel a tenyérbe mászó kutyával,
Mert mindig ott tartja a tenyerében, lehet,
Hogy nem tud járni szegényke, mert
Olyan kicsik a lábai,
De ott a Dunna-parton mindenestre remek kilátás van,
Meg sok-sok veréb, galamb, kukac, cserebogár, pillangó,
Egy egész állatsereg elfér az alatt a paplan alatt,
Mert a Dunna-part nem más, mint egy hatalmas fincsi
Dunna, csak ide nem aludni járnak az emberek,
Hanem ébren lenni és remeket kilátni.
 
 
Szeptember és szeptasszony
 
Nem lepődnék meg,
Ha egyszer az egyik unkaöcsém a három közül,
Aki egyben az egyik keresztfiam is a kettő közül,
Azt mondaná az apjának,
Aki az egyik testvérem a hét közül,
Hogy írjak verset a szeptemberről,
Amelyik az egyik hónap a 12 közül.
Olyannyira nem lepődnék meg, hogy
Egy könnyed mozdulattal, mint
Aki már készült a kérdésre,
De ügyesen leplezi,
Avagy amikor hasonlóan tervezetlenül,
Csupán félórája szorongatva szegény állatot,
Gilisztát ránt elő Barnabás,
Az egyik keresztfiam a kettő közül,
Hogy az egyik nővérét megijessze a kettő közül,
Úgy kapnék én elő egy papírkukacot a zsebemből,
Hajtogatnám ki megfontoltan,
Köhhentenék egyet,
Nem mintha kaparna a torkom,
Vagy különösebb torokfájdalmaim lennének,
Inkább csak a hatás kedvéért,
És el kezdeném neki olvasni a
Szeptember és szeptasszony c. verset.
Mire ő, nem lepődnék meg,
Ha éppenhogy merengő tekintettel,
A szemembe nézne,
Aztán a szememen túl is,
Nagyjából a lelkem mértani középpontjába,
És egyszerűen csak ennyit mondana,
Írsz majd verset a novemberről is?
És írsz majd neki gyereket is?
 
 
Megkérdezted, miért szippantok bőrödbe
 
bemutatkozás helyett mondjuk szerintem,
a másikat megszagolni kéne inkább,
mert a bennünk pislogó vadállatnak
bizony remek szimata van.
 
 
Őszi kék
 
ez a kék csak őszi reggeleken látható
és akkor is egy-egy pillanatra,
pont addig míg egy sóhaj például
kiröppen a tüdőből,
vagy ameddig a bőrfotel szusszan egyet,
ha hirtelen huppansz bele
 
 
Taníts meg a komolytalanságra
 
szeretném tudni, hogyan kell
szabályosan fújni lufit rágóból,
és a láblóbálás pontos mikéntje is érdekel,
izgat a bandzsítás tudománya is,
és a szürcsölés fortélyait sem ismerem,
ezenkívül jó lenne tudományos
precizitással visítozni,
avarban hemperegni,
úgy ahogy a nagy könyvben meg van írva,
vagy papírzacskót durrantani felsőfokon.
 
 
Pontatlan definíció
 
találtam rád egy definíciót:
a kés hangja, ha selymet vág
fűrészpor a talpad alatt,
legördülő márványgolyó a gerincemen,
egy maréknyi üvegszilánk gyertyafénynél,
rézkilincs a bársonyfüggönyön,
ajkaimra pattanó tollpihe,
fekete sakktábla sok-sok lóval,
kivirágzott szék a szoba közepén
 
 
Egykezes szonáta
 
ez elment vadászni puska nélkül,
ez terképet rajzol a végtelenről,
ez nem töröl lábat, hogy tudja, hol járt,
ez véletlenül meglőtte a hátán,
ez mikor dühös, a felhőket rugdossa,
ez szemedbe néz, ha nem jut eszébe semmi,
ez hazavitte a belső zsebében,
ez sirató dalokat dúdol a liftben,
ez szomorúan biccent, ha elhagyod,
ez megsütötte, de könnyeivel sózta be,
ez minden reggel beágyazza a férjét,
ez szereti, ha egy kézfogás termékeny,
és ez az ici-pici zsíros szájjal csókolózik.
 
 
Az olyanok, mint ő
 
az olyanok, mint ő
beszéd helyett mutogatnak,
az olyanok, mint ő
szeretik, ha morzsa maradt a szájukon,
az olyanok, mint ő
a tökéletes szimmetriát útálják,
az olyanok, mint ő
temetéseken táncolnak,
az olyanok, mint ő
világosban gyertyákat gyújtanak,
az olyanoknak, mint ő
a kockás papír börtön,
az olyanok, mint ő
a tüsszentést imádják,
az olyanok, mint ő
cigarettafüsttel rajzolnak,
az olyanok, mint ő
üveggolyót néznek TV helyett,
az olyanok, mint ő
nagyon hiányoznak nekem.
 
 
Őszintén be kell vallanom
 
én szeretem, mikor valaki rossz arcú,
mert nem csúfította el a szépség,
és ha búcsúzik, kacsint tenyerével,
én szeretem, mikor valaki gyakran hümmög,
ám minden hümmögése mást jelent,
és ha a rágóból léggömböt fújva felrepül,
szeretem, mikor valaki úgy olvas,
hogy beleszippant könyvébe,
és mikor ordít, csak szuszogás hallatszik,
én nagyon szeretem,
azt, ami nem nagyon szerethető.
 
 
Ki imádkozik az apácákért?
 
ki imádkozik a szélvédőre kenődött bogárért?
ki imádkozik a sarokba állított karosszékért?
ki imádkozik az eltévedt lufiért?
ki imádkozik a nem szagolt borosdugóért?
ki imádkozik a széttépett szerelmes levélért?
ki imádkozik a könyv átlapozott lapjáért?
ki imádkozik a kicsorbult élű ollóért?
ki imádkozik az előhivatlan fényképért?
s ki imádkozik az apácákért?
 
 
Tudod, milyen egy igazi halott?
 
végleg elfelejt orrot törölni
és botját a kutyák lepisilik.
a dolgokat pedig mindig összekeveri.
derékszíját a nyakkendővel.
a pálinkát meg a hipóval.
igazi halottak sajnos már nem élnek.
 
 
Szorítókötés
 
ne ölelj magadhoz mert
most magamat szorítom magamhoz
hogy erős legyek,
most magamat tépem ki magamból
s bekenem sebemet sóval,
 
vagy szoríts úgy,
hogy ne kapjak levegőt még a bőrömön se,
és elsötétüljön a szemem fehérje.
 
 
Kérem, ne ijesztegesse a halakat
 
megkérném a kedves öngyilkos-jelölteket,
hogy csak halkan ugorjanak tóba,
mert zavarják a halak nyugalmát.
 
 
Bemutatkozom
 
kezeim, nézd meg, s ereim,
pedig fel sem vagyok boncolva,
nézd meg, milyen halkan fújok orrot,
senki nem tudja utánam csinálni,
nézd meg, hogyan futok,
oldalra csapom a lábam mindig,
és kávéscsészém zaccrajzát,
az ágyam feletti kép helyét,
nézd meg k-betűm, nincsen hurka,
nézd meg a szemöldököm,
amikor felszökik az idegességtől,
és nézd meg azt a parkettát,
melyre soha nem lépek rá,
végül nézd meg, hogyan gurítok
üveggolyót sötétben.
 
 
Szemtelenül vakok vagytok
 
mindig a számba léptek,
így nem tudok nektek a föld dobolásáról mesélni
és a férgek táncáról,
amint a rigóknak kelletik magukat riszálva farukat.
 
állandóan a szemembe piszkáltok,
ezért nem láthatom soha a hipnotikusan kőröző varjakat,
csak puffadt ujjaitok repdesnek előttem,
de azokat minek kövessem szememmel?
 
lépten-nyomon a fülembe vájtok,
és már nem hallom az orkán sziréneit,
akik a vihar közepébe hívnak és felkapnak nedvesen.
 
szerintem még a bőrömet is lehúznátok,
ha nem lenne annyira rám tapadva.
 
 
 
 
 
 
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://bkh2012.blog.hu/api/trackback/id/tr944614732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.