Ludas Matyi szöveg

2012.08.10. 14:33

Fazekas Mihály "Lúdas Matyi" elbeszélő költeménye nyomán

"Hajdan ütlekkel magyarázták a' mi Atyáink

Hogy mi az alsó rend törvénnye? kinél az igasság? -
A' ki erőssebb vólt, ugyan az kénnyére bitangolt. -
A' lepotsékolt nép dühös indúlatja, kanóttzal
Adta jelét ollykor bosszújának; de oroszlány
Szíve kevésnek vólt, hogy mint Matyi vissza pofozza,
A' mi goromba tsapást vett a' zabolátlan erőtől." (F.M.)

Ludas Matyi

  

Hatan vannak a mi ludaink - kíséret nélkül, nézőcsalogató körtánc

 

Első levonás

A döbrögi vásár

 

(Bevezető zene)

 

Első mesélő

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, Matyinak hívták. 

 

(Ludasim pajtásim dal)

 

Első mesélő

Hanem ez a Matyi csak nem akart használható emberré válni. Semmit sem tudott az anyja vele dolgoztatni, semmi pénzt kerestetni, nem tudta napszámba eregetni, pedig már legényszámba ment. Mindig csak a kuckóban ült.

 

Matyi

Nem dolgozom másnak! 

 

Első mesélő

Nem is csinált semmit, legfeljebb arra volt kapható, hogy őrizzea libákat. Tizenkettő volt a kisliba, az anyával meg a gúnárral tizennégy. No, legalább ezeket szépen terelgette, legeltette a faluszéli réten. A libák éppen akkorra szép ludakká növekedtek, amikor a szomszédvárosban, Döbrögben vásár volt.

 

Matyi

Anyám, én elhajtom most ezeket a ludakat a vásárra, Döbrögbe.

 

Anya

Hová hajtanád olyan messze! Majd elkelnek azok itthon is.

 

Matyi

De én bizony bizony elhajtom őket. No hiszen, majd meglátja, édesanyám, gazdag emberként jövök meg!

 

Első mesélő

Addig-addig, hogy az anyja végül már nem ellenkezett, sütött neki  pogácsát az útra, ha már olyan mehetnékje van, hát hadd menjen.

 

Anya

Megbecsüld ám magad az úton, meg a gyönyörű ludakat el ne herdáld, mert akkor fel is út, le is út, ide üres kézzel vissza, ne gyere.

 

Első mesélő

Matyi felcihelődött, széles jó kedvvel, dudorászva elindult, terelte ludait a poros mentén, dombokon, réteken, mezőkön át.

 

Matyi

Hej, nekem van a legjobb szülőanyám kerek e világon! Olyan pogácsát sütött nékem, hogy erő szökken tőle a lábamba, bátorság a szívembe.

 

Első mesélő

Döbrögben már javában tartott a vásár.

 

(Piac dal)

 

Árusok

1   Csak tessék, csak tessék! Áll a vásár, jó portéka, ma még vehet, holnap mehet, s felkopik az álla.

2    Fehér túró, sós cipó,  éhség ellen igen jó!

3    Kifli, kalács, sós perec, válassz, fiam mit szeretsz!?

4     Csak tessék, csak tessék!

5    Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz!

6    Végeladás, nincs maradás, ma még vehet, holnap mehet, s felkopik az álla.

7    Válogatósnak vadalma, annak is a rossza!

8     Egy icce, két icce, üres lesz a borpince.

 

1.Hajdú

Cserebere fogadom, többet vissza nem adom! Amíg élek enyém lesz, holtom után tied lesz

 

Árusok

9        Ide nézz, törökméz, fele cukor, fele méz! 

10       Ha nem kell, tedd, el, majd felveszed reggel!

 

1-2   - Hogy a csibe?

- Egy icce.

- Hát a kakas?

- Három garas.

- Hát a tyúk?

- Az is úgy!

- A kakas kell, nem a tyúk!

 

Mind

Csak tessék, csak tessék!

 

Első mesélő

Hirtelen minden elcsendesedett. Megérkezett a város ura, a hatalmas Döbrögi  !

 

(Döbrögi bevonuló zenéje)

 

Alispán

Közhírré tétetik.................

 

Döbrögi

No, te legény! Hogy hínak?

 

Matyi

Ludas Matyi az én becsületes nevem.

 

Döbrögi

Aztán hogy adnád nekem ezeket a ludakat?

 

Matyi

Két máriás az ára. S még az apámnak sem adom alább! 

 

Döbrögi

Ejnye  te gazember  , nem te  szabod ám meg! Ideadod azt  nekem ingyen is!

 

Matyi

Nem adom én! Két máriás az ára, mondtam!

 

Döbrögi

Na ispán ,hajtsátok el a ludakat, ezt az akasztanivalót pedig fogjátok meg,és vezessétek elém.

 

Matyi

Márpedig én a ludaimat senkinek oda nem adom! A ludak az enyéim törvény szerint! 

 

Döbrögi

Majd én a torkodra forrasztom a szót te Ludatlan Matyi! 

 

Ispán

Alázatosan jelentem az uraságnak, a bitangot elővezettük .

 

Matyi

Hol itt az igazság? Hol itt a törvény?

 

Döbrögi

Még hogy törvény? Törvény kell neki! Hát legyen törvény, Ispán olvasd fel neki.

 

Ispán

Méltóságos Döbrögi úr felé intézett ellenszegülése végett Lúdas Mátyás, jószága  beszolgáltatását megtagadván jószága elkobzására és huszonöt botütésre ítéltetik Döbrög város rendelkezése értelmében! Az ítélet azonnal végrehajtatik! 

 

Matyi

Hol itt az igazság? Hol itt a törvény?

 

Döbrögi

No te pimasz, hát nem érted, én vagyok a törvény!  

 

(25 botütés zenével)

 

Ispán

Alázatosan jelentem, az ítélet végrehajtatott.

 

Döbrögi

Na, te gazfickó, megtanultad, ki itt a törvény?

 

Matyi 

Én, uram, a tanítást köszönöm. Ha Isten erőt ád, meg is szolgálom!  De jól jegyezze meg az úr, írja fel a kapufélfájára, hogy  háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza!

 

Döbrögi

Micsoda?Ispán!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Fogjátok meg ezt a gazfickót, vágjatok rá még huszonötöt!

 

(zene futásra,majd Düh-dal)

 

Tovább már nem tűri a sérelmeket,

A csorbát ügyesen kiköszörüli,

Háromszor veri ezt vissza 

Háromszor veri ezt vissza

Háromszor veri ezt vissza 

A     LUDAS  MATYI !!!!!!!!!!!!

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Második levonás

A külhoni ácsmester

 

(zene, majd átvált pengetősre jelre)

 

 

Második mesélő

Telt-múlt az idő, el is telt néhány esztendő, amióta Matyi  szégyenében világgá ment. Külhonban  mesterséget tanult, egy ács mellé szegődött. De csak nem emésztette meg a mérgét.

Egy idő 'múlva eszébe jutott, hogy meg kéne keresni Döbrögi urat. Visszajött hát a szülőföldjére.

Még aznap mit hallott? Azt, hogy új kastélyt, építtet Döbrögi úr!

A kastély építése körül nagy volt a sürgés-forgás, rakták a téglákat, gyorsan magasodtak a falak.

 

Döbrögi

Gyerünk. Naplopók, ne lazsáljatok. folyjék a munka! Ispán, intézkedj!

 

 Ispán

Hé, ti, alulra a vastagabb téglát! Magasabbra a tetejét! Gyorsabban! Gyorsabban!

 

Második mesélő

Matyi  ácsruhába öltözött, úgy ment Döbrögi úr városába. Az új kastély  már majdnem készen volt.

Döbrögi úr meglátta, hogy valami idegen öltözetű ember van az ő házánál. Odament hát hozzá, aztán megkérdezte tőle:

 

Döbrögi

Kicsoda-micsoda kegyelmed?

 

Matyi

Én lenni külső országi ácsmester amice.

 

Második mesélő

Döbrögi úr mindjárt gondolkodóba esett. Fel kéne fogadni, hogy fejezze be a kastély építését" - villant át a fején.

 

Döbrögi

Jó lesz-e ez az épületfa erre a kastélyra.

 

Matyi

Bravó, bravó, bravisszimó amice, az épület az megjárja de kár-kár, nagy kár  volna  ilyen dibdáb fával berakni, mivel ez erre nem lenni jó amice. Túl kicsi.

 

Döbrögi

Segítsen befejezni a kastélyt amice. Van nekem egy erdőm, ahol hatalmas fák vannak. Ha ez nem rá való, hát szebbet vágatok. Jöjjön  ki velem az erdőmbe, válassza ki! Ispán! Száz fejszés embert az erdőbe!

 

Ispán

Mindenki az erdőbe!

 

Alispán

Mindenki az erdőbe! 

 

Hajdúk

Mindenki az erdőbe!

 

Döbrögi

Na, hát ez az én erdőm amice.

 

Matyi

Bravó, bravisszimó! Te kivágni azt, te azt.....................

 

Második mesélő

Mentek tovább az erdőben. Haladtak a sűrűjébe.  Bementek oda, ahol a legsűrűbb az erdő. Kereste, kereste az ácsmester az alkalmas fát, melyik is volna jó az épületre.

 

Matyi

Ez lenni az! 

 

Döbrögi

Na, elégedett a mester úr?

 

Matyi

Ja-ja, csak-csak… mérje meg amice hány öl! Mérje csak meg amice a törzsét!

 

Döbrögi

18 -  alighanem jó lesz! Na, ez csak elég nagy! 

 

Matyi

Mindjárt! Mindjárt amice.

 

Döbrögi

Na, mit csinál, kend, mesteruram? Hé, nem hallja kend? Mit csinál? Na, na

 

 

Matyi

Amice! Nem vagyok én ács, hanem én vagyok Matyi! Emlékszik: a Ludas! A  Ludas Matyi! Akinek az úr erőszakkal elvette a lúdjait, és akit  jól megveretett!

 

(25 botütés zenével)

 

Matyi

Még kétszer eljövök, mert két veréssel még adósa vagyok!

 

Döbrögi

Emberek! Mindenki ide! Ispán, alispán, hajdúk ! Megállj, te anyaszomorító! Jaj, jaj, jaj!

 

Ispán

Alázatosan jelentem,a száz fejszés kivágta a kijelölt fákat, aztán megpihentek, és várták Döbrögi úr hívó szavát.

 

Alispán

Nagyságos úr, parancsolatára az erdőt kivágtuk! 

 

Döbrögi

Nem ács volt az, hanem a gazember Ludas Matyi, azt mondta, hogy még kétszer eljön megverni! Fogjátok el!

 

Ispán

Utánam!

 

Alispán

Utánam!

 

Hajduk

Utánam!

 

(zene -Düh dal)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Harmadik levonás

előkészületben

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Negyedik levonás 

előkészületben

legvége:

" ... - Az Isten
Így bánik, 's bánjon valamennyi kegyetlen Urakkal.
Ezt mondván, megtért a' Kastéllyába, 's azonnal
Elküldötte a' húsz Lántsást, kegyelemmel akarván
Ójni magát ezután az erőszak tételek ellen;
És törvénytelenűl nem bánt, hanem úgy a' hogy illik,
Ember társaival; jól is végezte világát." (F.M)

A bejegyzés trackback címe:

http://bkh2012.blog.hu/api/trackback/id/tr584704504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.