Lúdas Matyi felhívás

2012.07.09. 18:27

 

FELHÍVÁS!

A Bárdudvarnoki Kulturális Hét keretében
a Térségi Együttműködés Társasága a tavalyi
János Vitéz előadáshoz hasonlóan bemutatja
Varga Zsuzsa színművész rendezésében
a Lúdas Matyi című darabot!

 

Új szereplőválogatás!!!

2012. július 14., szombat 14 óra

 

Tisztelt Érdeklődők!

 

A Faluszínházban szeretném ezen a nyáron színre vinni a Lúdas Matyit. A második szereplőválogatás szombaton, 14-én 14 órakor lesz, (tehát szombat kettőkor) a Faluszínházban (a félkész bárdi faluházban). Készülni nem kell mással, csak a mű ismeretével.

Szeretettel várom a lányokat is, mert dalokkal, tánccal fűszerezzük az előadást, zenészeket, kórust is szeretnék úgy, mint tavaly.

A próbák hetente kétszer lennének megbeszélés szerint. Az előadás augusztus 21-24. között kerül bemutatásra, reményeim szerint kétszer.
Ha kérdésetek van, hívhattok a 06309543400-as telefonszámon.

Kérlek benneteket arra is, továbbítsátok levelem azoknak, akik érdeklődnek.

 

Várom jelentkezéseteket!

Varga Zsuzsa

 

 

 

FELHÍVÁS!

A Bárdudvarnoki Kulturális Hét keretében
a Térségi Együttműködés Társasága a tavalyi János Vitéz előadáshoz hasonlóan bemutatja
Varga Zsuzsa színművész rendezésében
a Lúdas Matyi című darabot!

 

Tisztelt Érdeklődők!

 A Faluszínházban szeretném ezen a nyáron színre vinni a Lúdas Matyit. Az első szereplőválogatás kedden, 10-én 14 órakor lesz, (tehát kedden kettőkor) a Faluszínházban (a félkész bárdi faluházban). Készülni nem kell mással, csak a mű ismeretével. Szeretettel várom a lányokat is, mert dalokkal, tánccal fűszerezzük az előadást, zenészeket, kórust is szeretnék úgy, mint tavaly.
A próbák hetente kétszer lennének megbeszélés szerint. Az előadás augusztus 21-25 között kerül bemutatásra, reményeim szerint kétszer.
Ha kérdésetek van, hívhattok a 06309543400-as telefonszámon.

Kérlek benneteket arra is, továbbítsátok levelem azoknak, akik érdeklődnek.

 

Várom jelentkezéseteket!

Varga Zsuzsa

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bkh2012.blog.hu/api/trackback/id/tr634638445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása